Az MSZP társelnöke úgy látja, Molnár Zsolt ügye is beleillik a mintába.
2024. március 08. 09:03
2 p
0
29
180
Mentés
Nyitókép: Kunhalmi Ágnes az ATV-ben (ATV/YouTube)
Kunhalmi Ágnes csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt párttársának, Molnár Zsoltnak az ügyéről, ugyanis az MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlésnél. A szocialista politikus szerint az ügy egy bizonyos mintázatba illik bele, mert Molnárt két évvel ezelőtt is épp az országgyűlési választások előtt találták meg ezzel az üggyel.
Aztán a Fidesz hirtelen elfelejti, Molnár mindig csak a választások előtt érdekes”
– mondta a politikus, aki biztos benne, hogy ez most is így lesz majd. Kunhalmi szerint ebbe a mintába illik Varju László, Fekete-Győr András, Gurmai Zita és Horváth Csaba is. A politikus felhozta az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gáber ellen folyó büntetőpert,
amelyben szerinte „odáig nem jutott a Fidesz” hogy nyolc év alatt elsőfokú ítélet szülessen.
Megvan, mikor tárgyalja az Európai Parlament Jogi Bizottsága a TISZA-vezér és Ilaria Salis mentelmi ügyét. Kiderült továbbá, kik lesznek a liberális pártelnök és az antifa aktivista ügyének előadói.
Botrányt botrányra halmoz az európai parlamenti képviselő, ellenzéki pártelnök, aki nem is akart képviselő lenni, a mentelmi jogot is eltörölte volna, viszont ma már épp ez védi.